Moszkva nincs meggyőződve Irak és az al-Kaida kapcsolatáról
Oroszország továbbra sincs egyértelműen meggyőződve arról, hogy Irak kapcsolatban állt az al-Kaida terrorista hálózattal és segítséget nyújtott Oszama bin Laden szervezetének vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek megszerzéséhez - jelentette ki pénteken Moszkvában Igor Ivanov orosz külügyminiszter azt követően, hogy megbeszélést folytatott indonéz kollégájával, Hassan Wirajudával.
Dátum: 2002-09-27 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:06.399535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az elmúlt napokban több alkalommal is hangoztatta, hogy adatai vannak Irak és az al-Kaida kapcsolatáról, valamint arról, hogy Bagdad közreműködött a terrorszervezet tömegpusztító fegyverekhez juttatásában - utalt rá a miniszter. Véleményünk szerint ezekre a vádakra nincs egyértelmű bizonyíték a brit kormányfőnek a héten a világ elé tárt dokumentumában - hangsúlyozta Ivanov.
Moszkva éppen ezért tartja létfontosságúnak, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei a lehető leghamarabb visszatérjenek Irakba - jelentette ki. Meggyőződésem, hogy a késlekedés megbocsáthatatlan hiba volna, hiszen csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsával szorosan együttműködve dolgozó nemzetközi szakértőcsoport tud megbízható választ adni mindezekre a kérdésekre - tette hozzá az orosz külügyminiszter.
Ez volt az első hivatalos moszkvai reagálás a brit miniszterelnök, Tony Blair által nyilvánosságra hozott, Irakkal kapcsolatos dokumentumra.
Az orosz válasz jelzi, hogy Moszkva továbbra is szembeszegül azokkal az amerikai és brit szándékokkal, amelyek egy nagyon kemény hangvételű határozattervezetet szeretnének elfogadtatni az ENSZ Biztonsági Tanácsával. Az amerikai és brit határozattervezet állítólag igen szigorú menetrendhez kötné a fegyverzetellenőrök visszatérését, és azonnali cselekvésre való felhatalmazást kért, amennyiben Bagdad megtagadja az együttműködést.
Szombaton érkezik az orosz fővárosba Marc Grossman amerikai külügyi államtitkár, akit azzal a feladattal küld az amerikai kormány, hogy megpróbálja megnyerni Moszkva támogatását a BT elé terjesztendő határozattervezethez. A brit külügyminisztérium megbízottját a közeli jövőben ugyancsak Moszkvába várják.
MTI - fidesz.hu