Kóka lapít
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány a gazdasági bizottság mai ülésén ismét csak mellébeszélt. Kóka János nem adott választ azokra a kérdésekre, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány mikor és mennyivel akarja emelni a földgáz árát, illetve, hogy az áremelés milyen kört érint majd.
Dátum: 2006-01-05 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:44.916460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdasági miniszter egyszerűen nem válaszolt arra, hogyan értette azt a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott nyilatkozatát, miszerint: "ma a hazai fogyasztók alig több mint a felét fizetik a földgáz bekerülési költségének. Ezért az év közepére várható, hogy a szociális minisztérium a rászorultságot jobban figyelembe vevő ártámogatási rendszerre tesz új javaslatot." Kóka János ezen nyilatkozata nem jelent mást, mint hogy az idén januártól életbe lépő nyolc százalékos gázáremelés után - amit a Fidesz határozott kérésére sem vontak vissza - a Medgyessy-Gyurcsány-kormány újabb jelentős áremelést készít elő.
Holott a luxusbaloldal az eddigi drasztikus gázáremelésekkel is hatalmas terhet rótt a magyar családokra, vállalkozásokra, közintézményekre.
Lázár Mózes (Fidesz)
országgyűlési képviselő
fideszfrakcio.hu