Bértárgyalások előtt a BKV - keveslik az 5 százalékos ajánlást
A január 16-án kezdődő bértárgyalásokig egyezteti álláspontját a BKV ZRt. öt meghatározó szakszervezete; az Érdekegyeztető Tanács 5 százalékos ajánlása elfogadhatatlan - nyilatkozta a kollektív szerződést aláíró egyik érdekképviselet vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Dátum: 2006-01-05 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:45.605916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bartha Pál, a járművezetőket, szerelőket és alkalmazottakat is tömörítő Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta: az már az egyeztetések előtt is nyilvánvaló, hogy az Érdekegyeztető Tanács 5 százalékos ajánlása elfogadhatatlan számukra. Hasonlóképpen kizártnak tartják azt is, hogy létszámleépítéssel teremtsék elő a béremelés pénzügyi hátterét. A dolgozók, főként a járművezetők és a szerelők ugyanis már jelenleg is erősen leterheltek.
Kulcsfontosságúnak tartják, hogy a cégtulajdonos, fővárosi önkormányzat a szolgáltatási szerződésben biztosítsa az rt. működéséhez szükséges anyagi forrásokat. A BKV finanszírozásának rendezetlensége esetén készek arra, hogy az önkormányzathoz és a kormányzathoz forduljanak. A finanszírozási helyzet ugyanis erősen kihat a bértárgyalásokra - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy tavaly átlagosan 16 ezer forintos személyenkénti béremelést és a szociális juttatások növelését érték el. E szerint az alacsonyabb keresetűek bére esetenként 10 százaléknál is jobban növekedhetett, a nagyobb bérűeké pedig 5-6 százalékkal emelkedett.
MTI - fideszfrakcio.hu