Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Este tízig lesz nyitva a Szépművészeti csütörtökönként

A Szépművészeti Múzeum idén is este tízig lesz nyitva csütörtökönként, amikor színes programokkal, tárlatvezetéssel várja a látogatókat.


Dátum: 2006-01-05 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:51.252255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az este fél hétkor kezdődő első vezetésen az egyiptomi hitvilágba kalauzolják a látogatókat, kiemelve az állat alakú istenek és démonok szerepét. A második tárlatvezetés este fél nyolckor kezdődik, amelyen a Kárpitba szőtt életek című időszaki kiállítást mutatják be. Ez az időszaki tárlat egyébként vasárnapig látogatható a múzeumban.

A harmadik tárlatvezetésen a december 1-jén nyílt Tiziano és a velencei Madonna című időszaki kiállításon kalauzolják végig a látogatókat. A tárlat kimagasló látogatottságnak örvend: egy hónap alatt 15 ezren nézték meg.

Magyarországon először, a nyugati világ vezető múzeumainak mintájára a Szépművészeti tavaly októberben indította el Múzeum+ nevű programsorozatát, amely témái az aktuális kiállításokhoz kötődnek. A Márvány Csarnok például csütörtök esténként Jazz Szalonná változik - fiatal jazz-zenészek adnak élő koncertet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek