Harminckét ember halt meg tavaly az ENSZ-személyzet elleni támadásokban
Harminckét ember vesztette életét tavaly az ENSZ személyzete ellen világszerte elkövetett támadásokban, ami jelentős emelkedés az előző évhez képest - közölte a világszervezet alkalmazottainak szakszervezete.
Dátum: 2006-01-06 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:53.134702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a szakszervezet csütörtökön az ENSZ New York-i székhelyén kiadott közleményében tudatta, tavaly kilenc polgári ENSZ-alkalmazott, két rendőr, egy biztonsági őr és húsz békefenntartó katona vesztette életét az ENSZ-személyzet ellen világszerte elkövetett 23 támadásban. 2004-ben az ENSZ személyzetének 19 tagja halt meg 13 incidensben a világ különböző országaiban.
Rosemarie Waters, az ENSZ-alkalmazottak szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: a számok jól mutatják, hogy véget kell vetni a büntetlenség logikájának, és az igazságszolgáltatás kezére kell juttatni az ENSZ-személyzet elleni támadások elkövetőit.
"Ezek az incidensek fájdalmas emlékeztetői annak a számos veszélynek, amelynek az ENSZ személyzete nap mint nap ki van téve a világon. Régóta köztudott, hogy az ENSZ világoskék zászlaja többé nem nyújt védelmet, személyzetünk több tagja előre kitervelt támadásoknak esett áldozatául" - fűzte hozzá Guy Candusso, a szakszervezet alelnöke.
A 2003-as esztendő különösen "fekete év" volt az ENSZ számára, hiszen akkor követtek el pokolgépes támadást a világszervezet bagdadi kirendeltsége ellen. Egyedül ez az incidens 22 emberéletet követelt. A halálos áldozatok között volt Sergio Vieira de Mello, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja is.
MTI - fideszfrakcio.hu