Kezelőorvosai szerint továbbra is súlyos Saron izraeli kormányfő állapota
Továbbra is súlyos az agyvérzést szenvedett Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, amelyben kezelőorvosai rövid időn belül nem is várnak drámai mértékű változást - közölték péntek hajnalban kórházi források.
Dátum: 2006-01-06 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:54.088168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatóhelyettese az izraeli katonai rádiónak elmondta: Saront továbbra is altatják és lélegeztető gépekkel tartják életben. A kórházi vezető hangsúlyozta, hogy a betegség kezelésének ebben a szakaszában nagy türelemre van szükség, s nem számítanak arra, hogy rövid időn belül drámai mértékű változás állna be Saron állapotában.
A 77 éves kormányfő szerda este szenvedett súlyos agyvérzést, csütörtökre viradóra életmentő műtét hajtottak végre rajta a Hadassza kórházban. A politikust az intézmény csütörtök esti közlése szerint még legalább két napig, de akár hetvenkét órán át is altathatják, s valószínűleg már nem lesz képes ellátni kormányfői teendőit.
MTI - fideszfrakcio.hu