Zlenko külügyminiszter a NATO-főtitkárral tárgyalt a radarügyről
Anatolij Zlenko ukrán külügyminiszter pénteken Brüsszelben George Robertson NATO-főtitkárral a radarügyről folytatott megbeszélésén ismételten megerősítette Ukrajna készségét, hogy alávesse magát egy nemzetközi ellenőrzésnek, amely kivizsgálná az iraki fegyverszállítási tilalom megsértésével kapcsolatos vádakat.
Dátum: 2002-09-28 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:07.373342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Anatolij Zlenko tájékoztatta George Robertsont azokról a megbeszélésekről, amelyeket erről a témáról folytatott New Yorkban az ENSZ vezetésével - jelentette be az ukrán külügyminisztérium sajtóosztálya.
Az ukrán diplomácia irányítója a Szabadság rádiónak nyilatkozva kifejtette: arról igyekezett meggyőzni Robertson főtitkárt, hogy a vádak alaptalanok, feltételezéseken alapulnak. Anatolij Zlenko hozzátette: jelenleg nincsen végleges, hiteles információ arról, szállított vagy nem szállított Ukrajna Irakba radarberendezést. Arra az újságírói kérdésre, készül-e a NATO az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Ukrajnához való viszonyán változtatni, Zlenko kijelentette: erre utaló jeleket nem tapasztalt a főtitkárral folytatott megbeszélése során.
MTI - fidesz.hu