Enyhült a belvízveszély az országban
Enyhült a belvízveszély az országban - közölte a katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Dobson Tibor elmondta: csütörtökön még 80-85 lakóházat veszélyeztetett az áradás, péntekre ez a szám 60-ra csökkent, illetve a tűzoltóknak is feleannyi vízszivattyúzási munkájuk van, mint az előző napon.
Dátum: 2006-01-06 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:56.309985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Javult a helyzet Borsod, Hajdú-Bihar és Fejér megyében, ugyanakkor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken 30 épület, a lakóházak mintegy fele veszélyben van - közölte a szóvivő.
Emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Fegyverneken egy héttagú, míg Nagykátán egy kéttagú családot kellett kiköltöztetni otthonából a belvízveszély miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu