Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdasági sikerpropaganda - és az igazi problémák

Az MSZP-t továbbra is csak a számok érdeklik, nem az emberek. A luxusbaloldal a számára kedvezőnek tűnő, vagy általa megszépített statisztikai adatokkal akarja leplezni a gazdaság és a költségvetés súlyos helyzetét. Az igazi gondokról nem is hajlandó tudomást venni.


Dátum: 2006-01-06 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:58.331986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar gazdaság legsúlyosabb problémája a kiszolgáltatottság, hiszen kiszolgáltattak a munkavállalók, de kiszolgáltatottak vagyunk a nemzetközi nagy cégeknek, a hitelezőknek és a hatóságoknak is. A gazdaság komoly baja az is, hogy az adórendszer munka-, család- és vállalkozóellenes egyben. A vállalkozók egy része képes kibújni bizonyos adófizetés alól, másik része viszont nem, akik jellemzően az emberek csaknem kétharmadának munkát adó magyar kis- és középvállalkozások. Tömeges a munkanélküliség, tömeges a munkahiány. A nemzetközi elemzők egyöntetűen fenntarthatatlannak nevezik a magyar pénzügyi és költségvetési helyzetet.

Változásra van szükség! Változtatnunk kell, mert különben marad a csőd szélén egyensúlyozó ország, a négyszázezer munkanélküli honfitársunk, az egekbe emelkedő gáz- és gyógyszerárak, tovább nő a már így is tetemes államadósság. A kiszolgáltatottság ellen a verseny eszközével lehet védekezni, meg kell szüntetni az árfelhajtó monopóliumokat, és le kell törni a luxusprofitot. Radikális adócsökkentésre, és új, vállalkozást ösztönző rendszerre van szükség, mert ez képes fellendíteni a gazdaságot. Olyan gazdaságpolitika kell a jövő Magyarországán, amely a gazdaság szereplőinek véleménye alapján formálódik, nem pedig megalapozatlan és félrevezető sikerpropaganda nyomán.

Halász János,

a Fidesz-frakció szóvivője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek