Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chagall-kiállítás a debreceni Déri Múzeumban

A nagy sikerű Munkácsy-kiállítást követően a modern művészet egyik legnagyobb alakjának, Marc Chagallnak a kiállítását rendezheti meg január 13. és február 10. között a debreceni Déri Múzeum - jelentette be Szathmári Ibolya, a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője pénteken Debrecenben, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-01-06 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:58.987667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábban Szegeden és Pécsett bemutatott kiállítás három olajfestményből és 43 litográfiából áll, amelyek Homérosz Odüsszeia történetét dolgozzák fel.

Szathmári Ibolya elmondta: a kiállítás magyarországi megszervezését az Alliance Francaise Alapítvány segítette, valamint a szervezet átvállalta a kiállítás magas biztosítási költségét is, amely 400 ezer euró, azaz közel 100 millió forint.

Hozzátette: a kiállítás szervezése több mint másfél éve folyik, a Chagall-gyűjtemény védelmére új biztonsági berendezésekkel látták el a kiállítótermet, korszerűsítették a világítást és új, a levegő páratartalmát állandó szinten tartó eszközöket szereztek be. A fejlesztések közel ötmillió forintba kerültek.

Marc Chagall a most kiállított litográfiákat 1974 és 1975 között készítette, amelyet 20 évvel korábbi görögországi útja inspirált. A kőnyomatos képekből összesen 30 sorozat készült, Debrecenben a 24-es számút állítják ki. A litográfiai sorozat jelenleg a nizzai Marc Chagall Bibliai Üzenete Múzeumának Baráti Köre, a három festmény pedig Meyer Graber - a művész unokájának - tulajdonában van.

A képek többek között a Szeged és Nizza közötti testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően kerültek Magyarországra.

Georges Louf, az Alliance Francaise Debreceni Kulturális Egyesület igazgatója a tájékoztatón elmondta: a kiállítás bizonyítja, hogy az egyesületek milyen fontos szerepet játszhatnak a városok és megyék életében.

A Chagall-gyűjteményt a Déri Múzeum Zoltai Lajos termében állítják ki. A tárlatra külön belépőt kell váltani, de a szokásos kedvezmények is érvényesek.

Az időszaki bemutató - amely csak vidéken látható - Debrecent követően Győrbe utazik, ott február 15-től látogatható a kiállítás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek