Ötvenháromra emelkedett halottak száma
Ötvenháromra emelkedett a mekkai szállodai szerencsétlenség halottainak száma - közölte pénteken a zarándokokért felelős szaúdi polgári védelmi szolgálat vezetője.
Dátum: 2006-01-06 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:00:59.913838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mentőalakulatok a halottakon kívül 64 sérültet találtak eddig a csütörtökön összedőlt szálloda romjai alatt, de bíznak abban, hogy még a nap folyamán túlélőkre is bukkannak.
Az ötemeletes szálloda, amelynek összeomlását feltételezések szerint tűz okozta, alig 200 méterre volt a mekkai Béke kapujánál lévő nagymecsettől, az iszlám legfontosabb szentélyétől, amely körül a hét végén kezdődik a hagyományos mekkai zarándoklat, a haddzs, az iszlám öt pillérének egyike.
MTI - fideszfrrakcio.hu