Veres János a bíróság előtt is előadhatja agyszüleményét
Pert indított a pénzügyminiszter ellen Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, mert Veres János egy parlamenti felszólalásában azzal indokolta Mellár menesztését, hogy nem felelt meg az alapvető szakmai követelményeknek - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2006-01-07 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:09.851288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beperelte a pénzügyminisztert Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi elnöke a Fővárosi Bíróságon - értesült a Magyar Nemzet. Trinn Gábor, Mellár Tamás ügyvédje a lappal közölte: azért indították el a pert, mert Veres János egy parlamenti felszólalásában úgy nyilatkozott: a KSH korábbi vezetőit többek között azért kellett meneszteni, mert a szakma alapvető tárgyszerű követelményeinek nem feleltek meg. A miniszter annak ellenére tette a kijelentést, hogy a Fővárosi Bíróság tavaly több ítéletében is kimondta, a KSH korábbi vezetőit indokolás nélkül és jogellenesen menesztették posztjukról.
mno.hu - fideszfrakcio.hu