Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összetűzések a Gázai övezetben és Ciszjordániában

Hat palesztin megsebesült - közülük kettő súlyosan - pénteken a Gázai övezetben és Ciszjordániában izraeli katonákkal vívott összetűzésekben.


Dátum: 2002-09-28 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:08.982669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az AFP palesztin biztonsági és kórházi forrásokra hivatkozva beszámolt róla, négy palesztin kamasz a Gázai övezet és Izrael határán fekvő Karni határátkelőnél sebesült meg, miután izraeli katonák tüzet nyitottak kődobáló palesztin fiatalok mintegy harminc fős csoportjára. Az egyik súlyos sebesültnek, akit a fején talált el a lövedék, válságosra fordult az állapota.

Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette, hogy a katonák használták fegyverüket, de állítása szerint csak figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe, hogy feloszlassák a tömeget.

A ciszjordániai Dzsenínben pedig két palesztint sebesült meg, miután a városba behatoló izraeli harckocsik tüzet nyitottak az utcán tartózkodó két férfire. Az izraeli katonai szóvivő szerint a palesztinok házilagos készítésű gránátokat hajítottak az izraeli katonákra, akik erre válaszul tüzet nyitottak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek