Továbbra is negyven lakóház van veszélyben a belvíz miatt Fegyverneken
A hétvégén változatlanul másodfokú készültségben, folyamatos szivattyúzással védekeztek a belvíz ellen Fegyverneken, ahol a település keleti, mélyen fekvő részén negyvenegy lakóház, mintegy kétszáz ember otthona van veszélyben a csapadékos téli időjárás miatt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagyközség polgármestere vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2006-01-08 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:16.565183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lakóházas térségből 4-5 ezer, míg a külterületről 40 ezer köbméter vizet emelnek át a gépek naponta a Holt-Tiszába, amelynek egyre magasabb a vízállása - mondta Huber Ferenc. A lakosok egyeztetés alapján az árkok, lefolyók mélyítésével és tisztításával segítik a felgyülemlett víz elvezetését - tette hozzá.
Az elöljáró tájékoztatása szerint a veszélyben lévő lakóházak többsége nem lábazatra épült vályogépület. Eddig a műszaki állag romlása miatt egy családot kellett kiköltöztetni. Mint megjegyezte, hosszan elhúzódó védekezésre számítanak, legutóbb például hat hónapig volt érvényben a másodfokú belvízvédelmi készültség a településen.
A belvíz okozta csapás tavaly Fegyverneken huszonhat házban idézett elő kárt, ebből hetet le is kellett bontani. Az érintettek 51 millió forintot kaptak az országos vis major keretből a helyreállításhoz, újjáépítéshez.
MTI - fideszfrakcio.hu