Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt: Nem a cselédlépcsőn kell bekullognunk az Európai Unióba

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) feladata, hogy kapcsolódjon a Fideszhez, és így hozzásegítse az Orbán-kormányt második kormányzásához - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke vasárnap Debrecenben a Fidesz évnyitó nagygyűlésén.


Dátum: 2006-01-08 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:19.573138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt elmondta: a KDNP újraszervezésének célja, hogy vállalja történelmi múltjához híven a kereszténydemokrata értékeket, és szélesítse a Fidesz szavazóbázisát.

A kereszténydemokrata politikus kiemelte a tradicionális értékeket és a szociális igazságosság képviseletének fontosságát.

Véleménye szerint "a puszta normalitást kell védeni" ma Magyarországon. Hozzátette: lehetőséget kell teremteni, hogy az esélyegyenlőség keretében a családi adózás is választható legyen a személyi adózás mellett. Küzdeni kell az egyházi iskolák diszkriminációja ellen, biztosítani kell a szabad intézményválasztást.

A KDNP vezetője azt mondta: "ez a szocialista garnitúra kétszer rabolta ki az országot, egyszer a II. világháború után, amikor azt mondta, a magántulajdon rossz, az állami tulajdon jó, és meglopta az embereket. Majd mostani kormányzása alatt, amikor is az állami tulajdont nevezte rossznak, és a magántulajdont jónak, és kirabolta az államot".

Semjén Zsolt szerint Magyarország feladata, hogy elfoglalja történelmi munkája által kivívott helyét az Európai Unióban, amely az európai keresztény értékeken kell hogy alapuljon. Hozzátette: a KDNP csak annyira uniópárti, amennyire az a magyar nemzet érdekeit szolgálja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek