Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea szerint alaptalanok az USA szankciói

Alaptalanoknak minősítette Észak-Korea hétfőn az Egyesült Államok által több észak-koreai vállalattal szemben pénzmosás miatt még tavaly októberben elrendelt pénzügyi szankciókat, és megismételte, hogy mindaddig nem hajlandó felújítani az atomprogramjának felszámolásával foglalkozó hathatalmi tárgyalásokat, amíg az Egyesült Államok nem oldja fel ezeket a büntetőintézkedéseket.


Dátum: 2006-01-09 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:25.513530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azok a dolgok, amelyekért az Egyesült Államok szankciókat vetett ki ránk, soha nem történtek meg országunkban - szögezte le a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által hétfőn nyilvánosságra hozott közleményében egy phenjani külügyi szóvivő. - A jelen helyzetben illogikus volna a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által önvédelmi céllal kiépített nukleáris elrettentő erő lebontásának témáját megvitatni az agresszorral, az Egyesült Államokkal. Az Egyesült Államoknak fel kell oldania a szankciókat (...) ha őszintén érdekelt a Koreai-félsziget atommentesítésében, és a tárgyalások előrehaladásában reménykedik."

Washington októberben nyolc észak-koreai vállalat ellen rendelt el pénzügyi szankciókat, pénzmosással és devizahamisítással vádolva őket, aminek segítségével - amerikai állítások szerint - aktívan részt vesznek tömegpusztító fegyverek terjesztésében. Előzőleg szeptemberben egy kínai területen, Makaón működő bankra vetett ki Washington szankciókat, mert az állítólag segített Észak-Koreának hamis pénzt terjeszteni, és egyéb illegális tevékenységekbe is bonyolódott.

A szeptemberi amerikai intézkedés különösen felháborította Észak-Koreát, mert éppen akkor zajlott Pekingben a hathatalmi tárgyalások negyedik fordulója. Washington álláspontja szerint a szankciók függetlenek a phenjani atomprogrammal foglalkozó tárgyalásoktól. Észak-Korea viszont tagadja, hogy bárminő törvénybe ütköző cselekedetet követett volna el, s azt veti az Egyesült Államok szemére, hogy a nukleáris téma és az emberijog-sértések

napirenden tartása a phenjani rendszer megdöntését célozza.

A két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország részvételével 2003 óta folyó hathatalmi tárgyalások negyedik fordulója tavaly szeptember 19-én megállapodással ért véget Pekingben, amelynek értelmében a phenjani kommunista rezsim elkötelezte magát az atomprogramjáról való lemondás mellett, az energetikai szektorban nyújtandó segítségért és biztonsági garanciákért cserébe. A megállapodást azonban nem tudták végrehajtani, miután Észak-Korea később új, az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan feltételekhez kötötte nukleáris leszerelését. A megbeszélések tavaly novemberben megszakadtak, s bár a felek megállapodtak a tárgyalások folytatásában, azok időpontját még nem tűzték ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek