Újabb öngyilkos robbantás Bagdadban
Huszonkilenc halálos és huszonöt sérült áldozata volt összesen négy bagdadi támadásnak hétfőn, miközben az iraki rendőrség napja alkalmából ünnepségeket rendeztek a fővárosban. Az áldozatok többsége rendőr.
Dátum: 2006-01-09 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:26.188658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rendőregyenruhába öltözött terroristák két öngyilkos robbantásos merényletet követtek el a belügyminisztérium épülete ellen, és kilőttek rá egy aknagránátot. Biztonsági források szerint a merénylők háromperces időeltéréssel hozták működésbe a testükre erősített robbanóöveket a minisztérium hátsó bejárata előtt. A detonációk több rendőrségi autót is elpusztítottak, a helyszínen széttépett emberi testrészek hevertek.
Nem sokkal korábban a belügyminisztérium épületétől mintegy 400 méterre lévő rendőrakadémián is robbant egy aknalövedék, de nem követelt áldozatot - közölte egy másik biztonsági forrás. A belügyminisztérium elleni támadásokkal egy időben ünneplő tömeg vonult fel, amely az iraki rendőrség napjáról - a testület felállításának 84. évfordulójáról - emlékezett meg. A felvonulók között haladt az iraki belügyminiszter, a védelmi miniszter és az Egyesült Államok bagdadi nagykövete is.
Az öngyilkos merényleteket és a rendőrakadémia elleni aknatámadást az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki sejtje vállalta magára internetes közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu