Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Font Sándor: A kormány tönkretette a hazai kis- és középbirtokos réteget

A szocialista- szabad demokrata kormány agrárpolitikájával tönkretette a hazai kis- és középbirtokos réteget. Miközben Magyarország az Európai Unió éléskamrája lehetne, ezzel szemben leépült a termelés, a hazai feldolgozóipar, aminek egyenes következménye lett, hogy külföldről bizonytalan eredetű élelmiszerek árasztották el az országot - mondta Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga


Dátum: 2006-01-09 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:26.538300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Font Sándor: A kormány tönkretette a hazai kis- és középbirtokos réteget

Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatalának decemberben közzétett jelentése szerint az elmúlt másfél-két év alatt a litván gazdák jövedelme nőtt a leginkább, és a legnagyobb mértékben a magyar gazdák jövedelme csökkent - mutatott rá Font Sándort hétfői sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, hogy a Fidesz felhívta az MSZP-SZDSZ kormány figyelmét, arra, hogy téves az az irányzat, amit elkezdtek 2002-es kormányzatuk időpontjától, téves az az irányzat, amelyben egy tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszert szeretnének kiépíteni.

Mint mondta ennek a politikának a következményeként tönkretette a kormány a hazai kis- és középbirtokosi réteget, azt a réteget, amely az EU-ban döntő mértékben ellátja az ottani lakosságot élelmiszerrel - tette hozzá a politikus.

- Míg Európában átlagosan közel 30 hektáron gazdálkodnak, addig a szocialista- szabad demokrata vezetésű kormány azt állítja, hogy az Európai Unióban 100, 500, illetve 1000 hektár alatt ne is kezdjenek bele a most csatlakozók a gazdálkodásba, mert eleve veszteségesek lesznek. Minden adat ezzel ellentétes, amit ismerünk a gazdálkodóikról és a birtokméretekről - jelentette ki Font Sándor.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy miközben Magyarország az Európai Unió éléskamrája lehetne, ezzel szemben leépült a termelés, a hazai feldolgozóipar, aminek egyenes következménye lett, hogy külföldről bizonytalan eredetű élelmiszerek árasztották el az országot. Mint mondta, sajnálatos módon úgy tűnik miközben Európa legjobb potenciáljával rendelkezünk élelmiszer előállításra, termelésre, ezzel szemben Magyarország célállomása lett a bizonytalan eredetű élelmiszereknek.

Súlyosabb következmény, hogy a tönkretett hazai gazdák úgy érzik, nem tudnak az Európai Uniónak megfelelni és elsősorban magukban keresik a hibát. A kormányzati szándék a hibás, ami ide jutatta őket - jelentette ki a politikus, hangsúlyozva a változás szükségszerűségét:

- Változás kell, mert nem tartható tovább, hogy egy pökhendi kormány lenézze a vidéket, lenézze a gazdaembert, semmibe vegye a vidéki ember érdekét - mondta Font Sándor, majd hozzátette: a Fidesz a családi alapon szerveződött gazdálkodók érdekében minél hamarabb törvényt fog alkotni.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 349, 'source_type': 'media', 'source_id': 216, 'target_type': 'article', 'target_id': 43387, 'relation_type': 'describes'}