Nem tárgyalnak a tálibok az afgán elnökkel
Visszautasította Hamid Karzai afgán elnök tárgyalási ajánlatát hétfőn a kormány ellen fegyveres harcot vívó tálibok állítólagos szóvivője.
Dátum: 2006-01-09 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:26.838230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Karzai vasárnap egy interjúban azt sugallta, hogy Omar mollának, a fanatikus muzulmán tálibok szökésben lévő vezetőjének a nemzeti megbékélés érdekében kapcsolatba kellene lépnie a kormánnyal.
Omar molla azóta rejtőzködik, hogy 2001 végén az amerikai vezetésű erők megdöntötték a tálib rendszert. Washington meggyőződése szerint a tálib rezsim menedéket adott Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének.
Mohammed Hanif, aki magát a tálibok szóvivőjének nevezte, bár ezt független forrásból nem lehetett igazolni, a pakisztáni fővárosban nyilatkozva hétfőn elutasította Karzai előző napi ajánlatát. "Karzai nem más, mint az amerikaiak szócsöve. Az ilyen ajánlatok célja csupán az, hogy gyengítsék erkölcsi erőnket. (...) Politikánk értelmében addig nem tárgyalunk, amíg idegen megszállók vannak Afganisztánban" - mondta Hanif.
"Az amerikai és afgán (kormány)erők nem képesek feltartóztatni (szent) harcosainkat, ezért bízták meg a NATO-t új feladatokkal" - utalt a szóvivő arra a tervre, hogy az Észak-atlanti Szövetség erőinek működését idén kiterjesztik az ország déli övezeteire.
Amerikai illetékesek feltételezik, hogy bin Laden és Omar molla az afgán-pakisztáni határ mentén húzódó hegyvidéken rejtőzködik. Karzai vasárnap - megbékélési ajánlatától függetlenül - azt mondta, hogy folytatják utánuk a kutatást.
Omar mollát tartják a Karzai-kormányzat elleni tálib lázadás vezetőjének. A harcok és merényletek tavaly mintegy 1600 halálos áldozatot követeltek Afganisztánban.
MTI - fideszfrakcio.hu