A szülőket arra kényszeríti a kormányzat, hogy terheljék meg jobban gyermekeiket
A hatályos közoktatási törvény és a költségvetési törvény a művészeti oktatás normatív támogatásáról szóló része ellentmond egymásnak - jelentette ki Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Debrecenben.
Dátum: 2006-01-09 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:29.304508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pósán László tájékoztatóján elmondta: míg a közoktatási törvény szerint teljes normatív támogatás jár azon gyermekek után, akik heti négy alkalomnál többször vesznek részt művészeti oktatásban és 50 százalékos, amennyiben heti négy alkalomnál kevesebbszer, addig a költségvetési törvény szerint nem jár a normatív támogatás a heti négynél kevesebb alkalommal művészeti oktatásban részesülő gyermekek után.
A fideszes politikus elmondta: ez alkotmányossági aggályokat vet fel, és sérti a jogbiztonságot. A szülőket arra kényszeríti a kormányzat - állítja Pósán László, hogy vagy terheljék meg jobban gyermekeiket, hogy támogatást kapjanak, vagy vegyék ki őket a művészeti foglalkozásból, mert ha ezt nem teszik, a költségek őket terhelik.
Az országgyűlési képviselő hozzátette: jogszabályellenes a tanév közbeni változtatás, mivel így új pedagógiai programokat kell készíteniük az iskoláknak, amelyet a közoktatási törvény szerint már a megelőző tanév végén ismertetni kell. Ezt a reformot csak felmenő rendszerben lehetne bevezetni a magyar oktatásban.
Közölte: a Fidesz figyelemmel kíséri az Alkotmánybírósághoz benyújtott, a közoktatási törvénnyel kapcsolatos beadványokat, majd saját észrevételeivel maga is a testülethez fordul.
MTI - fideszfrakcio.hu