Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron jobb karja és lába reagált a fájdalomingerre

Ariel Saron izraeli kormányfő fájdalomingerre kissé megmozdította a jobb karját és a jobb lábát, ami az agyvérzésből való felépülés nagyon fontos jele - közölték hétfő délután a jeruzsálemi Hadassza kórház orvosai, ahol a kormányfőt ápolják.


Dátum: 2006-01-09 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:35.257177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orvosok hétfő reggel kezdték felébreszteni a kormányfőt, akit múlt csütörtök óta tartanak mesterséges kómában. Saron önállóan lélegezik, ennek ellenére még délután is lélegeztető gépen tartották - közölte Slómó Mor-Jószéf professzor, a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója, aki szerint ez az első jele annak, hogy az agy valamiképpen működik.

Saron vérnyomása a fájdalominger hatására emelkedni kezdett, ami kedvező jel. Megmozdította a jobb karját és a jobb lábát, a mozdulat ugyan gyenge volt, de jelentékeny - tette hozzá az igazgató.

A 77 éves kormányfő állapota válságos és továbbra is altatják, de a narkózis szintjét enyhítették. Az orvosok a következő napokban folytatják az altatóadagok csökkentését.

A kormányfőt megműtő Felix Umanszkij idegsebész professzor reményét fejezte ki, hogy az altatók további csökkentésével Saron erősebben reagál majd a fájdalomingerre, így a szemét is kinyitja majd. Az idegsebész szerint a mozdulatok egyértelműen a fájdalomingerre adott jelek voltak, nem pedig reflexek. A kormányfő hétfő délutánig nem nyitotta ki a szemét és nem tért eszméletre.

Az idegsebész szerint túl korai lenne még felmérni, milyen hatása volt a Saron agyának jobb féltekéjében bekövetkezett agyvérzésnek a felismerő képességekre, illetve a test bal oldalára. Korai reagálásai azonban nagyon fontos jelek - tette hozzá.

"Akkor mondhatom majd, hogy teljesen túl van a veszélyen, ha majd beszélni fog hozzánk ... és nem lép fel fertőzés" - mondta Umanszkij professzor.

Szakértők szerint Saron önálló lélegzési képessége azt jelenti, hogy az agyában működik a lélegzési központ, de azt nem jelzi, hogy más tevékenység folyik-e az agyban, sem azt, hogy a kormányfő túléli az agyvérzést. Független orvosok úgy vélik: miután az agyvérzés a jobb féltekén történt, nagyobb az esély arra, hogy visszanyeri beszélő- és felfogóképességét, amelyekért az agy bal féltekéje a felelős.

Új ideiglenes kormányfőt kell választani Izraelben, ha betegsége miatt hivatalosan alkalmatlanná nyilvánítják Saron miniszterelnököt tisztségének ellátására. A felébresztési folyamat után lehet majd olyan vizsgálatokat végezni rajta, amelyekből megállapítható, mennyire károsodott a beteg agya a január 4-én elszenvedett súlyos szélütés nyomán. A kórház Menáhem Mazuz főügyésznek tartozik majd jelenteni a vizsgálatok eredményeit.

Ha a főügyész az orvosi jelentés alapján véglegesen alkalmatlannak nyilvánítaná a kormányfőt tisztségének ellátására, a kabinetnek 24 órán belül új miniszterelnököt kell választania. Követelmény, hogy az új kormányfő tagja legyen a kabinetnek, a törvényhozó testületnek és Saron centrista Kadima pártjának. Öten felelnek meg ennek a hármas követelménynek. Kiemelkedően a legesélyesebb közülük Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök, aki jelenleg Saron minden hatáskörével felruházva irányítja a kormány munkáját. Az így megválasztandó kormányfő a március 28-i parlamenti választásokig tölthetné be hivatalát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek