Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teljes a káosz a magyarországi légi mentésben

Teljes a káosz a magyarországi légi mentésben: átmenetileg már a honvédség nyújt segítséget a sérültek szállításában. Közben kiderült, hogy átírták az Egészségügyi Minisztérium internetes oldalán szereplő 21 lépéses kormányzati egészségügyi intézkedéscsomag szövegét: míg az eredeti verzió szerint 2005-ben három új mentőhelikoptert kellett volna beszerezni, addig a jelenleg olvasható szövegből ez az ígéret hiányzik. Az új gépek egyébként nem is érkeztek meg.


Dátum: 2006-01-10 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:39.164668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívüli felmondással megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a helikoptereit eddig üzemeltető BASE Kft.-vel kötött szerződését, s már több gépből is kiszereltette az egészségügyi műszereket - közölte Edelényi Gábor, a cég szóvivője. Hozzátette: jogi nonszensznek tartják a szerződés rendkívüli felbontását, ezért bírósághoz fordulnak. Az állami tulajdonú helikoptereket pedig nem engedik ma a levegőbe emelkedni, ha azokkal nem a BASE Kft. alkalmazottai repülnek. A légügyi előírások miatt ugyanis a helikoptereket nem lehet egyik pillanatról a másikra csak úgy odaadni, ahhoz komplikált hatósági eljárás szükséges - húzta alá Edelényi.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter úgy fogalmazott: azért döntöttek a szerződés felbontása mellett, mert több vizsgálat is kifogásolta a BASE Kft.-vel kötött szerződést, de természetesen garantálják a légi mentés folyamatosságát.

Három - egy bérelt polgári és két katonai mentőhelikopter - ma biztosan rendelkezésre áll - ezt Takács Zoltán, az OMSZ főigazgatója válaszolta arra a kérdésre, hogy ma hány gép teljesít majd szolgálatot, ha a BASE Kft. nem engedi felszállni azokat a gépeket, amelyek eddig a légi mentést végezték. Reméljük azonban - tette hozzá Takács Zoltán -, hogy a BASE Kft. képviselői belátják: a náluk lévő légi járművek a magyar állam tulajdonát képezik, így ők nem rendelkezhetnek velük.

A bizonytalan helyzethez az is hozzájárulhatott, hogy 2005-ben egyetlen új helikoptert sem sikerült beszerezni, noha a száz lépés kormányzati intézkedéscsomag egészségügyi fejezete (21 lépés) ezt tűzte ki célul. 2005 végén közzétett ugyan egy meghívásos közbeszerzési pályázatot a mentőszolgálat a légi járművek beszerzésére (nem vásárlására, hanem bérlésére), ám ez eredménytelen volt.

Az Egészségügyi Minisztérium internetes honlapján tavaly közzétett 21 lépéses programban az állt: "2005-ben három, a következő években pedig hét új mentőhelikoptert szerzünk be." - írja a Magyar Nemzet, ugyanakkor rámutat, hogy aki tegnap megtekintette a tárca internetes oldalát, az azt látta: a 2005-re vállalt három gép beszerzéséről szóló szövegrész eltűnt a 21 lépéses programból, s helyette az áll ott, hogy jövőre (ez feltehetően 2006-ra vonatkozik - véli Magyar Nemzet szerkesztője) tíz új helikopter szolgálja a gyors légi mentést az ország minden pontján.

Batiz András kormányszóvivő azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy a száz lépés program szövege nem változott meg, s küldött egyet az általa eredetinek nevezett változatból, amely egyébként egyik minisztériumi verzióval sem egyezik. A kormányszóvivő által küldött szövegben ugyanis az áll: "Várhatóan még ebben az évben - ez vélhetően 2005-re utal - egy helikopter, jövőre pedig további négy üzembe helyezésére kerülhet sor."

Közben tegnap a kormány bejelentette: az ország újabb nyolc pontján épülhetnek leszállópályák mentőhelikoptereknek, ötvenmillió forintos költségvetési támogatással. Gógl Árpád, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere ezzel kapcsolatban leszögezte: a kormány ismét csak pótcselekvéssel próbálja leplezni hozzá nem értését, mulasztásait, hiszen mentőhelikopter-leszállók építésére ad némi pénzt, ám a légi mentést végző gépek továbbra is hiányoznak

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek