Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

41 milliárdot kell visszafizetnie a Diákhitel Központnak

Főként kölcsönből törleszti a Diákhitel Központ azt a 41 milliárd forintot, amelyet az első diákhitelkötvény megvásárlóinak kell visszafizetniük. A már diplomás hallgatók törlesztőrészletei egyelőre nem fedezik a költségeket, így a korábbi adósságokra újabb hiteleket kell felvenni.


Dátum: 2006-01-10 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:39.472014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Január 16-án lejár a a Diákhitel Központ (DK) elsőként kibocsátott kötvényeinek futamideje, ami a kamatokkal együtt 41 milliárd forintos visszafizetési kötelezettséget jelent a társaság számára. Az évi 8 százalékos kamatozású, összesen 51,5 milliárd forint névértékű kötvényeket a központ 2003 szeptembere és 2004 júniusa között bocsátotta ki. A kamatokkal együtt 4,12 milliárd forinttal többet, 55,62 milliárdot kellene visszafizetni az értékpapír tulajdonosainak, de a DK tavaly tavasszal, három részletben 13,208 milliárd forint névértékű kötvényt már visszavásárolt, így még 41 milliárd forintot kell kifizetnie.

Őri András, a központ kommunikációs igazgatója lapunknak azt mondta: a társaságnak a kötvény-visszavásárlás finanszírozására több forrás is rendelkezésére áll. A napokban 10 milliárd forintos, újra feltöltődő jellegű hitelszerződést írtak alá az Erste Bankkal. Az Erste hitelkerete mellett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 18,4 milliárd forintos és az Európai Beruházási Bank (EIB) 100 millió eurós hitelkerete is rendelkezésre áll. A hitelek biztosítékául az állam készfizető kezességet vállal.

Őri András közölte: természetesen vannak saját forrásaik is a korábbi kötvénykibocsátásokból és a már törlesztő fiatalok befizetéseiből.

A pénzforrásokra azért van szükség, mert a törlesztőrészletek még nem fedezik a jelenlegi hallgatók kölcsöneit. Hozzátette: a diákhitelt nem állami forrásból fedezik, a központnak a piacról kell beszereznie a hitelezéshez szükséges pénzt, a korábbi, most lejáró adósságállományt pedig újabb kötvénykibocsátásból vagy hitelfelvételből tudják finanszírozni. Elmondta: jelenleg a harmadik kötvénysorozat kibocsátása folyik, egy év eleji aukción például 9 milliárd forint értékben adtak el értékpapírt. Az így befolyt összeget is a korábbi kötvényekből származó adósság visszafizetésére fordíthatják.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek