Putyin: Moszkva a demokratikus reformok útján jár
Az iraki kérdés politikai-diplomáciai úton történő gyors rendezése mellett emelt szót csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Dátum: 2002-09-26 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:10.851567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő megbízóleveleket vett át a Kreml épületében, többek között Bagdad új moszkvai nagykövetétől. Putyin megfogalmazása szerint Irak tekintetében az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, valamint a nemzetközi jogi normákat kell irányadónak tekinteni. Úgy vélte: a rendezéshez utat nyithat az a bagdadi döntés, amely hozzájárult az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatéréséhez.
Az orosz elnök szilárd jogi alapokra, az érdekek kölcsönös tiszteletére és egyenjogúságra épülő új filozófiát sürgetett a nemzetközi kapcsolatokban. Hangsúlyozta: Oroszország megbízható partner mindazon államok számára, amelyek hajlandóak tenni a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásáért és felelősséggel viseltetnek a közös jövő iránt. Az államfő szerint a nemzetközi viszonyokban is megkezdődött a globalizáció, és különös figyelmet kell fordítani a vele jelentkező új kihívásokra és veszélyekre, egyebek közt a nemzetközi terrorizmusra.
Oroszországról szólva Putyin leszögezte, hogy Moszkva a megújulás és a demokratikus reformok útján jár: erősödnek a civil társadalom és a jogállam intézményei, javulnak a gazdasági mutatók. Úgy jellemezte hazáját, mint "bonyolult, de nagyon érdekes" országot, amely hatalmas társadalmi-politikai és szociális-gazdasági változásokat él át. Putyin kitért Oroszország és az Európai Unió közötti viszony jelenlegi legnagyobb problémájára is: mi lesz a Lengyelország és Litvánia közé ékelődött enklávé sorsa a két állam uniós, illetőleg schengeni csatlakozása után. Az elnök az orosz-litván viszony jövőjét meghatározó kérdésnek nevezte, hogy a tranzitforgalom legjavát lebonyolító balti állam miként áll a probléma megoldásához.
MTI - fidesz.hu