Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A HVIM nem tagja a MIÉP-Jobbik pártszövetségnek

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) semmiféle koalíciós megállapodást nem kötött egyetlen párttal vagy pártszövetséggel sem, így a Harmadik Út (MIÉP-Jobbik) pártszövetséggel sem. Mivel szervezetünk pártok felett álló, független ifjúsági szervezet, s tagságunk jelentős része a határokon túl él, értelemszerűen szervezeti formában nem vehetünk részt az országgyűlési választásokon - írja közleményében a szervezet elnöke.


Dátum: 2006-01-10 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:42.360895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A médiumokban megjelent valótlan hírekre reagálva, leszögezem:

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) semmiféle koalíciós megállapodást nem kötött egyetlen párttal vagy pártszövetséggel sem, így a Harmadik Út (MIÉP-Jobbik) pártszövetséggel sem. Mivel szervezetünk pártok felett álló, független ifjúsági szervezet, s tagságunk jelentős része a határokon túl él, értelemszerűen szervezeti formában nem vehetünk részt az országgyűlési választásokon. Határokon átnyúló mozgalmunk struktúrája legfeljebb csak azt teheti lehetővé, hogy a helyhatósági, megyei választásokon mérettessük meg magunkat.

Ami a személyemet érintő, a Harmadik Út vezetőitől kapott rendkívül megtisztelő felkérést és ajánlatot illeti, azt alázattal vissza kell utasítanom, így - saját döntésem miatt - sem egyéni választókörzetben, sem pedig az országos listán a 2006-os országgyűlési választásokon semmilyen párt színeiben nem fogok szerepelni. Ezt a nehéz döntésemet a HVIM elnökségének és tagságának véleményét kikérve, hosszas és alapos mérlegelés után, az általam alapított mozgalom hitelességének és tisztaságának megőrzése érdekében hoztam meg.

Egyéni képviselőjelöltek állításával, a kampányban való hangsúlyos részvételünkkel azonban segíteni fogjuk a nemzeti pártokat abbéli küzdelmükben, hogy a jelenlegi, a nemzeti érdekeket eláruló kormányt leváltsák. Önzetlen segítségünkkel talán azt is elérjük, hogy a nemzeti pártok a jövőben határozottabban fognak kiállni mellettünk, illetve fel fognak lépni a mozgalmunkat folyamatosan érő jogsértések és koncepciós eljárások ellen.

Szeged, 2005. december 28.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöksége nevében:

Toroczkai László

a HVIM elnöke

Kapcsolódó elemek