A munka világának valódi problémái
A luxusbaloldal továbbra is pótmegoldásokkal próbálkozik, miközben a munkaerőpiaci gondok kezelésére semmiféle átfogó elképzelése nincs. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány 400 ezer új munkahelyet ígért, ezzel szemben 400 ezer munkanélküli van ma Magyarországon.
Dátum: 2006-01-10 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:45.075258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csizmár Gábort ez nem érdekli, folytatja a kormányzati sikerpropagandát; most éppen egy olyan program kapcsán, amely újra csak egy részterületen kínál részmegoldást, ráadásul az anyagi hátterét is döntően az Európai Unió adja, nem a magyar kormány. Az érzéketlen kabinet az elmúlt 4 év alatt bebizonyította, hogy nem tud választ adni a 21. század egyik legnagyobb kihívására, a növekvő munkanélküliségre.
A 2006-os évnek változást kell hoznia! Magunk mögött kell hagyni az elvesztegetett éveket, és fel kell építenünk a biztonságos, félelem nélküli Magyarországot. A biztonságos Magyarország az, ahol mindenkinek jár emberhez méltó élet, ahol a munka nem alamizsna. Nem szabad beletörődnünk abba, hogy nincs mindenkinek munkája, aki dolgozni akar.
A tét tehát az, hogy egy eladósodott, munka nélküli és kiszolgáltatott országban éljünk, ahol pénzért és munkáért kell kuncsorognunk másoknál, vagy biztonságos életünk legyen, ahol mindenkinek jár a munka.
Budapest, 2006. január 10.
Bernáth Ildikó,
a Fidesz-frakció Foglalkoztatási Munkacsoportjának vezetője