Kereszténydemokraták a Kendermag Egyesület önfeljelentő akciójáról
A Kendermag Egyesület cinikus kampánya olyan, mint a 100. emeletről zuhanó ember, aki a 20. szintnél is csak azt mondja, hogy már nyolcvan emeletet zuhant, és még semmi baj nem történt. Megtévesztő általánosítással azt sugallják, hogy a kender fogyasztása senkinél sem veszélyes. Erre számtalan az ellenpélda.
Dátum: 2006-01-10 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:47.398882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cinikus önfeljelentő kampányában először kellett szembesülnie a Kendermag Egyesületnek a valósággal, amikor nem jogerősen bűnösnek mondta ki a bíróság az Egyesület önfeljelentő szóvivőjét.
Az eljárás egésze a Kendermag Egyesület együttműködési készségének teljes hiányát mutatta: a provokatív megjelenés a kenderrel, az elterelés visszautasítása, az ítélet elleni azonnali fellebbezés, a jogszabályok semmibevétele. Az elterelés vállalásával elkerülhető lett volna a szankció kiszabása, azonban az önfeljelentő kifejezetten a büntetésre törekedett, mint ezt korábban is nyilatkozta. Eljárásukkal mind a rendőrséget, mind a bíróságot madárnak nézték. Sajnálatos, hogy a liberális politikusok és szervezetek ezt nyíltan támogatják.
A Kendermag Egyesület cinikus kampánya olyan, mint a 100. emeletről zuhanó ember, aki a 20. szintnél is csak azt mondja, hogy már nyolcvan emeletet zuhant, és még semmi baj nem történt. Megtévesztő általánosítással azt sugallják, hogy a kender fogyasztása senkinél sem veszélyes. Erre számtalan az ellenpélda.
Továbbra is határozottan fel kell lépni a kábítószer fogyasztás népszerűsítését szolgáló kampányok ellen, hiszen a gyermekek és fiatalok zavartalan fejlődéshez való joga alkotmányos jog és ez nem versenghet az Alkotmányból le nem vezethető "kábulathoz való joggal". A társadalomra súlyosan veszélyes minden olyan cselekmény, amely akár közvetetten is, de a kábítószer fogyasztását reklámozza.
A társadalmi szolidaritás és a közösségi felelősség alapján továbbra is fel kell lépnünk a kizárólag az egyéni érdekeket előtérbe helyező deviáns életformák reklámozása ellen.
Továbbra is tartjuk, hogy a kereszténydemokrata drogpolitika lényege, hogy a kipróbálókat felvilágosítani kell, a függőket kezelni, a kereskedőket pedig szigorúan büntetni. Ennek szellemében a http://netkampany.hu oldalon internetes kampányt folytatunk a cinikus önfeljelentő kampánnyal kapcsolatban. Célunk a normalitás védelme, és az, hogy a fiatalok ne a pótszerekben, hanem a családban és közösségeikben keressék a boldogságot.

dr. Rétvári Bence
IKSZ elnök
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
fideszfrakcio.hu