Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós területfejlesztési programok hiányosságai

Az MSZP már vállalkozói és önkormányzati szinten akarja egyeztetni a 2007-2013-as uniós költségvetési periódus stratégiáját, és annak forrásmegosztását.


Dátum: 2006-01-10 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:48.613385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban a "politikai konszenzus" szükségességét is hangoztatták, ennek ellenére a legfontosabb uniós dokumentumról, a Nemzeti Stratégiai Referenciakeretről politikai egyeztetés eddig egyáltalán nem volt, szakértői szintű megbeszélést pedig lassan fél éve nem hívtak össze. Ennyit ér Baráth Etele többszöri ígérete.

A 2004-2006-os költségvetési időszak uniós pályázati pénzeit a kormány továbbra is késésekkel fizeti ki. Ezért akarnak sorra pert indítani a civil szervezetek az állam ellen, és ezért növekszik a körbetartozás a magyar gazdaságban. Az érzéketlen kormányzat tehetetlenkedése, az államháztartás katasztrofális helyzete ténylegesen veszélyezteti az uniós források felhasználását, egyrészt a pénzek kifizetésének állandó csúszása, másrészt az EU költségvetési szabályainak be nem tartása miatt, ami akár az uniós pénzek visszatartásával is járhat.

Változásra van szükség! A 21. század legfőbb kihívása a biztonságos Magyarország megteremtése. Ehhez azonban az kell, hogy hazánk a többi újonnan csatlakozott országhoz hasonlóan végre profitáljon az uniós tagságból, ki tudja használni a megnyílt új lehetőségeket. A vállalkozóknak, az önkormányzatoknak, a gazdáknak, a civil szervezeteknek járó pénzeket maradéktalanul és időben ki kell fizetni. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ezen a téren kudarcot kudarcra halmozott, ezért teljesen új politikára, új kormányzatra van szükség!

Nógrádi Zoltán (Fidesz)

országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek