Négy éve folyamatosan romlik a fiatalok otthonteremtési esélye
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány az elmúlt négy évben ahelyett, hogy javította volna, jelentősen rontotta a fiatalok otthonteremtési esélyeit. A luxusbaloldal kormányának öndicsérő propaganda helyett a tükörbe kellene tekintenie, hiszen a biztonságot jelentő állami támogatású hitelek helyett az emberek egyre inkább a kockázatos devizahitellel próbálnak lakáshoz jutni. Ennek oka, hogy az érzéketlen kabinet a megszorító intézkedéseivel szétverte a polgári kormány sikeres otthonteremtési programját.
Dátum: 2006-01-10 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:49.936067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fészekrakó program keretében azt ígérték, hogy 90-100 ezer fiatal otthonteremtését fogják megoldani, azonban ennek a negyede sem valósult meg. Nem tudtak segíteni a legnehezebb helyzetben élők lakhatásai gondjain sem, mivel a nagy szavakkal beharangozott lakbér-támogatási program szinte azonnal megbukott. A 3,4 milliárdos keretből ugyanis mindössze 66 milliót tudtak igénybe venni a rászorulók.
Változtatni kell, nem szabad beletörődnünk abba, hogy nincs mindenkinek megfelelő otthona, és nem tud előrelépni az, aki saját otthont szeretne. Az országnak cselekvő kormányra van szüksége, olyan otthonteremtő programokra, amelyekkel a legnehezebb helyzetben élő emberek lakásgondjai is megoldhatóak.
Mádi László,
a Fidesz-frakció Otthonteremtési Műhelyének elnöke
fideszfrakcio.hu