A reptér dolgozói nem tudják, mi lesz a megkötött munkavállalói szerződésekkel
Hosszas huzavona és elutasítás után a Medgyessy-Gyurcsány-kormány és az ÁPV Rt. végre eleget tett törvényi kötelezettségének és lehetővé tette, hogy a mai napon betekintsek a Budapest Airport Rt. privatizációjával kapcsolatos dokumentumokba - olvasható Papcsák Ferenc közleményében.
Dátum: 2006-01-10 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:52.573043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iratok rövid áttekintése megerősítette a Fidesz által korábban is hangoztatott álláspontot, miszerint a reptér eladásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot és szerződést a Medgyessy-Gyurcsány-kormánynak haladéktalanul nyilvánosságra kell hoznia. E nélkül ugyanis a közvélemény nem láthat tisztán a stratégiai jelentőségi állami vagyon eladásával és annak várható következményeivel kapcsolatban.
Hiszen a mai napig nem kaptunk érdemi választ arra, hogy megszegte-e az ÁPV Rt. a saját, belső utasításait a pályáztatási elbírálás tekintetében. Nem tudjuk, hogy köttettek-e olyan háttér-megállapodások, amelyek érintik a Budapest környéki repülőterek fejlesztését. Arra sem kaptunk érdemi választ, hogy miért a MÁV szervezésében, és miért részben állami pénzből kívánja Kóka János gazdasági miniszter megépíttetni a gyorsvasutat Ferihegy és a Belváros között.
A reptér dolgozói hiába várják, nem kapnak megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy mi lesz a megkötött munkavállalói szerződésekkel, azaz az eladás miatt elveszíthetik-e munkájukat. S végül, de nem utolsó sorban a Medgyessy-Gyurcsány-kormány a mai napig nem adott választ arra a kérdésünkre, hogy a Budapest Airport Rt. eladásából származó bevételt mire kívánják elkölteni.
Őszintén reméljük, hogy a költségvetési bizottság holnapi rendkívüli ülésén a kormány úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza a reptér eladásával kapcsolatos dokumentumokat, és érdemi választ ad az ügyben felmerülő valamennyi kérdésünkre.
Budapest, 2006. január 10.
Papcsák Ferenc
országgyűlési képviselő
fideszfrakcio.hu