Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földön maradnak a mentők gépei - továbbra is szükségmegoldás

Nem kezdte meg az állami tulajdonú mentőhelikopterek átadását a gépeket eddig üzemeltető BASE Kft. Ezért továbbra is marad a szükségmegoldás, azazhogy három katonai és bérelt polgári mentőhelikopterrel látja el az Országos Mentőszolgálat a légi mentési feladatokat.


Dátum: 2006-01-11 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:55.855820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Futárral küldött értesítést hétfőn 13 óra körül az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy rendkívüli felmondással megszünteti az 1994 óta élő, a légiflotta üzemeltetéséről szóló szerződésünket - mondta Edelényi Gábor, a BASE Kft. szóvivője. Hozzátette: nem gondolja, hogy az ország különböző pontjain található gépeknek akár csak a dokumentációját össze lehetett volna állítani a kedd délelőtt 10 órai határidőre. Egyébként sem adják át a gépeket, amíg az elszámolási viták nem zárulnak le a mentőszolgálattal, hiszen az sok millió forinttal tartozik nekik, ami miatt bírósághoz fordultak - szögezte le. Hozzátette: az OMSZ azt a látszatot próbálja kelteni, hogy nem látják el feladatukat, pedig ez nem igaz, mindig megfelelően teljesítettek.

A mentőszolgálat szerint minden olyan számlát kifizettek, ami valós teljesítményt takart. Ahol viszont ennek ellenkezőjét gyanították, azt nem rendezték, de ez szerintük nem nyújthat alapot egy magánvállalkozásnak arra, hogy megbénítsa a légi mentést.

Összesen tíz állami tulajdonú légi járművet üzemeltetett a BASE Kft., ezek átadásának elmaradása miatt az OMSZ jogi lépéseket tesz - hangzott el tegnap a mentőszolgálat sajtótájékoztatóján. Takács Zoltán főigazgató úgy fogalmazott: a cég elfelejti, hogy az állami tulajdonú gépek fölött nem rendelkezhetnek. Közlése szerint azért kellett "elbúcsúzni" az eddigi üzemeltetőtől, mert az többször megszegte a szerződést, amely egyébként is előnytelen volt az államnak. - Miután számítottunk arra, hogy a BASE Kft. nem adja át a gépeket, bevontuk a honvédséget, s így két katonai és egy bérelt polgári mentőhelikopter bevethető - mondta. A három gép repülésének költségét az OMSZ állja. Ennek óradíja a polgári, MI-2-es típusú gépnél óránként 300-400 ezer forint, a katonai MI-8-asoknál pedig ennek duplája. Ez egy átmeneti kényszerhelyzet - ismerte el Takács, aki szerint a lakosság nem érzékeli a gondokat, mert a légi mentés zavartalan. (A tíz helikopter egy része eddig sem volt bevethető.) Gógl Árpád (Fidesz) a kormányt teszi felelőssé a légi mentés kaotikus helyzetéért.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek