Szélerőmű-parkot terveznek Németkérre
A Paks szomszédságában lévő Németkér szélerőmű-parkot tervez, a 18 milliárd forintos beruházás 2007-ben már termelni fog. Bakos Batu polgármester az MTI-nek elmondta: az általuk korábban tervezett 26 helyett 20 torony felállítását engedélyezte a felügyelőség.
Dátum: 2006-01-11 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:56.443170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azóta megkapták a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyét is a szükséges régészeti feltárásokra. Jelenleg az áramszolgáltatóval folyik az egyeztetés arról, hogy egy elektromos vezetékkel a transzformátort összekötik a paksi alállomással.
A polgármester tájékoztatása szerint amennyiben a DÉDÁSZ-szal eredményre vezetnek a tárgyalások, felgyorsulnak az események. Az építési engedélyt követően augusztusban megindulhat a kivitelezés, az erőmű 2007-ben már termelni fog.
A polgármester szerint a 18 milliárd forintos beruházásra nem lesz nehéz befektetőket találni, mert bár lassan, 10-13 év között térül meg a befektetés, azt követően még 15-17 évig dolgozik az áramtermelő park.
Befektetőket az építési engedély birtokában érdemes keresni - fűzte hozzá. Terveik szerint az önkormányzat tulajdonrészt kér a beruházótól. A polgármester reményei szerint ez évente legalább 50-100 millió forint plusz bevételt hoz a jelenleg 250 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó, 1800 lakosú falunak.
MTI - fideszfrakcio.hu