Gyurcsány Ferenc szava nem ér egy lyukas kátyút sem
"Gyurcsány Ferenc szava nem ér egy lyukas kátyút sem" - mondta Kupper András, a Fővárosi Fidesz - frakcióvezetője Manninger Jenővel, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2006-01-11 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:58.176293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kátyúk segélyvonala nem ér semmit - hangsúlyozta Kupper András Gyurcsány Ferenc 2006. jan. 6-án tartott sajtótájékoztatóján bejelentett, azonnali megoldást kínáló zöld számra utalva. A Budapest területén 1-2 órán belül gyorssegélyt ígérő ingyenes szám nem működik, az ígért burkolatfelújító brigádok nem érnek ki, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a "hamar munka ritkán jó" -, télen, hóban alkalmazott hidegkátyú-tömítő anyagok nem nyújtanak tartós segítséget. Budapesten az utak 8-10 százalékát fel kellene felújítani évente ahhoz, hogy ne váljék drámaivá a helyzet, ezzel szemben az elmúlt években csupán 1-2 százalék felújítására került sor. A kampányidőszakokban való kátyúbetömésnek nincs semmi eredménye - szögezte le Kupper András.
Manninger Jenő az országos úthálózat hasonlóan rossz helyzetére utalva rámutatott, hogy míg 2002-ben 14 milliárd Ft jutott burkolat-felújításra, addig 2003-ban és 2004-ben csak 7 milliárd. Különösen botrányos, hogy már az M1-en és az M2-n is mennek tönkre az utak. Az Útpénztárra utalva elmondta: "A kormány itt is átveri az embereket". Hangsúlyozta, jó utakat kellene építeni, nem pedig foltozgatni. Kupper András arra vállalt kötelezettséget, hogy 2007-től a Fidesz előre tervezett ütemben teljes útfelújítást fog végezni.
Manninger Jenő újságírói kérdésre reagálva Gyurcsány Ferencet hibáztatta a zöld szám használhatatlanságáért, míg Kupper András Demszky Gábor felelősségét hangsúlyozta.
fideszfrakcio.hu