Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

PSZ: a 2006-os költségvetés gúzsba köti az önkormányzatokat

A Pedagógusok Szakszervezete szerint a 2006-os költségvetés gúzsba köti az önkormányzatokat - hangsúlyozta a PSZ elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-01-11 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:01:59.589369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga László kifejtette: a települési önkormányzatok jelentős része "azt a kötelet, amit rátett a költségvetési törvény", előszeretettel teszi a közfeladatokat ellátó intézményekre, s ennek első számú áldozatai sokszor a közoktatási intézmények. A helyi költségvetések elfogadása a közgyűlések feladata, de a döntés előtt meg kell ismerniük a szociális partnerek véleményét - hangsúlyozta Varga László, aki közölte azt is, a PSZ levélben fordul valamennyi polgármesterhez, amelyben a szociális párbeszéd fontosságára hívja fel a figyelmet.

Kijelentette: ami törvényesen jár, annak meg kell jelennie az intézmények költségvetésében. Árok Antal alelnök közölte: a PSZ az érdekegyeztető tanácsban folyó egyeztetés során támogatta, hogy áprilistól 3 százalékkal emelkedjenek a pedagóguskeresetek, a korábbi változatok közül ugyanis ez hoz a legtöbb pénzt a közoktatásban dolgozóknak. A kiosztott háttéranyag szerint bár 2006-ban az előző év szeptemberi emelés és az idei esztendőre vonatkozó megállapodás eredményeként a 2005-ös szint megőrizhető, de a pedagógus átlagkeresetek ezzel együtt is mintegy 8-10 százalékkal elmaradnak a szellemi foglalkozásúak országos átlagkeresetétől.

Szlankó Erzsébet, alelnök arról szólt, hogy a PSZ is részt vesz az Európai Szakszervezeti Szövetség február 14-i strasbourgi tüntetésén. Közölte: az Európai Parlament február 16-án tárgyal a szolgáltatások irányelveiről, amelynek részeként az oktatást is piaci alapokra helyeznék. A demonstráción ez ellen tiltakoznak, az oktatás ugyanis olyan szegmense a szolgáltatásoknak, amelyhez mindenkinek egyformán joga van - emelte ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek