Nyílt levél Kuncze Gáborhoz
Úgy véljük, az SZDSZ-nek mint koalíciós pártnak először a mögöttünk hagyott négy évről, a beváltatlan ígéretekről, az elkövetett kormányzati hibákról kell számot adnia - fogalmaz Kuncze Gábornak írt nyílt levelében Halász János.
Dátum: 2006-01-11 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:00.492125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Elnök Úr!
Ön január 9-én arra tett javaslatot, hogy a parlamenti pártok közösen ismertessék választási programjaikat. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség természetesen nem zárkózik el attól, hogy a választási kampány megfelelő szakaszában megvitassa programjának elemeit. Ugyanakkor egyetértünk a Magyar Demokrata Fórummal abban, hogy ez az időpont még nem érkezett el.
Úgy véljük, az SZDSZ-nek mint koalíciós pártnak először a mögöttünk hagyott négy évről, a beváltatlan ígéretekről, az elkövetett kormányzati hibákról kell számot adnia. Engedje meg, hogy emlékeztessem arra, négy évvel ezelőtt a szabaddemokraták a radikális adócsökkentést, az egészségügy rendbetételét és a tiszta közélet megteremtését helyzeték választási programjuk fókuszába. A hangzatos ígéretekből azonban az SZDSZ semmit sem teljesített.
Ma már minden adózó állampolgár számára egyértelmű, hogy a radikális adócsökkentés ígérete nem valósult meg. Sőt, az SZDSZ adócsökkentési politikája abban nyilvánult meg, hogy az elmúlt három és fél évben 38 alkalommal szavaztak meg adóemelést, és nyolc új adó bevezetéséhez járultak hozzá.
A tények azt mutatják, hogy a kisebbik koalíciós pártnak nem sikerült teljesítenie az egészségügy rendbetételére vonatkozó ígéretét sem. Elegendő csak arra gondolnunk, hogy a kórházak adósságállománya folyamatosan növekszik, az intézmények 53 százaléka eladósodott, a csőd szélére került. Ráadásul az idei költségvetésben - a rendszerváltoztatás óta először - az egészségügyi intézmények támogatása jelentősen csökken.
S végül, de nem utolsó sorban az SZDSZ által vezetett tárcák működését folyamatos korrupció-gyanús ügyletek kísérték. Elegendő csak a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium botrányos közbeszerzéseire vagy a Kovács Kálmán vezette Informatikai és Hírközlési Minisztérium által, a piaci ár többszöröséért beszerzett kakaóbiztos számítógépek esetére gondolnunk. Minden bizonnyal emlékszik rá, hogy az SZDSZ korrupció-gyanús ügyeit Medgyessy Péter is szóvá tette. Az akkori miniszterelnök 2004. augusztus 19-én, a Népszabadságnak adott interjújában egyenesen úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.
Mindezek alapján a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség úgy véli, az SZDSZ-nek és a Medgyessy-Gyurcsány-kormánynak a választásokig hátralévő időt inkább hatékony kormányzati munkára kellene fordítania, nem pedig arra, hogy újabb ígéretcsomagokkal bombázza a magyar választópolgárokat.
Üdvözlettel:
Halász János
frakció-szóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu