Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jaruzelski tábornok tanúskodni fog II. János Pál boldoggá avatási perében

Wojciech Jaruzelski tábornok, egykori lengyel államfő tanúskodni fog a néhai II. János Pál pápa boldoggá avatási perében - tudta meg nem hivatalosan a Rzeczpospolita című lengyel napilap.


Dátum: 2006-01-11 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:00.771815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem tudni azonban, hogy hol fogják meghallgatni a tábornokot, és ki javasolta őt tanúnak Karol Wojtyla boldoggá avatási eljárásában - írta szerdán a konzervatív lengyel újság.

"Honnan tudják?" - lepődött meg Jaruzelski, amikor a lap munkatársa megkérdezte tőle, hogy helytálló-e az értesülés. A tábornok elzárkózott további kérdések megválaszolása elől, a katolikus egyházhoz irányítva az érdeklődőt. Ám az egyház sem akarta kommentálni az ügyet, az eljárás titkosságára hivatkozva.

A Rzeczpospolita emlékeztetett, hogy az 1981-es lengyelországi szükségállapotot bevezető Jaruzelski tábornok többször találkozott II. János Pállal, az egykori krakkói érsekkel. Beszélt vele az 1983-as és 1987-es lengyelországi pápai zarándoklat alkalmával is. A legfontosabb tárgyalásra 1983 júniusában került sor, amikor még érvényben volt a szükségállapot. Bár a rendkívüli intézkedéseket enyhítették, még sok politikai fogoly volt a börtönökben.

II. János Pál fogadta Jaruzelskit azután is, hogy a tábornok távozott a politikai színtérről: egyszer Lengyelországban és kétszer a Vatikánban.

Decemberben tanúvallomást tett a boldoggá avatási perben Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök is. A kihallgatás a varsói elnöki palotában zajlott le, három nappal Kwasniewski második hivatali időszakának lejárta előtt. A tanúvallomásra Varsóba utazott Tadeusz Pieronek püspök, a krakkói boldoggá avatási törvényszék elnöke. Semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek