Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdések Gyurcsány vagyonnyilatkozatával kapcsolatban

Gyurcsány Ferenc 2005. március 24-én benyújtott vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást kezdeményez Varga Domokos György, a gondola.hu főmunkatársa a vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmának ellenőrzése céljából.


Dátum: 2006-01-11 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:01.967918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiss Péter

Miniszterelnöki Hivatalt vezető

miniszter úr

részére

Budapest

Kossuth tér 1-3

1055

Tisztelt Miniszter Úr!

A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban törvény) 5/A §-a értelmében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is köteles vagyonnyilatkozat tételre. A vagyonnyilatkozatot a törvény rendelkezése értelmében a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter őrzi és kezeli, illetve - a hozzátartozói nyilatkozat kivételével - nyilvánosságra hozza. A benyújtott vagyonnyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzése céljából az illetékes miniszternél bárki eljárást kezdeményezhet.

A fentiekben rögzítetteknek megfelelően, az alábbiakban kifejtett indokaim alapján ezúton Gyurcsány Ferenc 2005 március 24-én benyújtott vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást kezdeményezek a vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmának ellenőrzése céljából.

A vagyonnyilatkozat II. rész A pontja alatt köteles felsorolni a nyilatkozattevő azon ingatlanjait, amelyek a tulajdonában, vagy állandó, illetve tartós használatában állnak, vagy amelyekre vonatkozóan haszonélvezeti joggal rendelkezik. Az ingatlan természetbeni elhelyezkedésén kívül annak alapterületét is meg kell jelölni. Fel kell tüntetni ezen kívül a tulajdoni hányad mértékét amennyiben tulajdonszerzés esete áll fenn, valamint a feltüntetésre kerülő jog megszerzésének idejét és jogcímét.

Gyurcsány Ferenc a vagyonnyilatkozatának fent megjelölt II/A része alatt kizárólag egyetlen, Pápa városban található 50 nm alapterületű, 1/1 arányban tulajdonát képező, 1995. március 30-én adásvétel jogcímén tulajdonába került lakóingatlant tüntetett fel.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának www.fideszfrakcio.hu honlapjára 2006. január 3-án felkerült a Fővárosi Főügyészség határozata, amelyben elutasította dr. Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselőnek a Fittelina Kft. ingatlan beruházásnak tárgyában, adócsalás és más bűncselekmények kapcsán tett feljelentését. Szintén a megjelölt honlapon olvasható dr. Deutsch-Für Tamásnak a Legfőbb Ügyészséghez benyújtott panasza, amelyben a Fővárosi Főügyészség határozatának megváltoztatását kéri.

A Fővárosi Főügyészség határozatában arra hivatkozik, hogy azért nem állhat fenn bűncselekmény gyanúja az adott ügyben, mert a Fittelina Kft. a Budapest, II. Szemlőhegy u. 42. szám alatti ingatlanának tulajdonjogát az általa végzett beruházás alapján, ráépítés jogcímén, részben megszerezte. Az Ügyészség hivatkozik arra is, hogy ezt a tényt Gyurcsány Ferenc - 2000. október 12-én a parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett - kijelentése is alátámasztja. Az Ügyészség határozatában továbbá arra hivatkozik, hogy Gyurcsány Ferenc a Fittelina Kft. tulajdonába kerülő ingatlanra vonatkozóan lizingszerződést kötött. A lizingszerződés létrejöttének dátuma - szintén a honlapon olvasható feljelentésből megállapíthatóan - 2002. november 4-e. Gyurcsány Ferenc elektronikus médiában közvetített parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatásán 2005. október 12-én nyilatkozatában megerősítette, hogy lizingszerződés áll fenn közötte és a Fittelina Kft. között.

A fenti tényállásból egyértelmű ellentmondások állapíthatók meg az ügyészi határozatban rögzítettek, valamint Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatának tartalma között. Amennyiben az ügyészi álláspont helytálló, úgy Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában nem került feltüntetésre a Budapest, II. Szemlőhegy u. 42. szám alatti ingatlanra vonatkozóan fennálló, lizingszerződésből fakadó jogosultság.

A fentiek alapján kérem, hogy a vagyonnyilatkozat valóságtartalmának megvizsgálása céljából T. Miniszter úr a vagyonnyilatkozati eljárás elrendelése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjen.

Budapest, 2006. január 11.

Varga Domokos György

újságíró

a gondola.hu főmunkatársa

gondola.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek