Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több védelmet a kiszolgáltatottaknak!

Az elmúlt évek bűnügyi statisztikáinak szomorú tényei alapján a Fidesz határozott álláspontja, hogy a gyermekek és az idősek számára még fokozottabb védelem biztosítására van szükség - olvasható Deutsch Tamás közleményében.


Dátum: 2006-01-11 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:02.833141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A számok magukért beszélnek: míg például 2000-ben 6102 fiatalkorú lett ismertté vált bűncselekmény áldozata, 2004-re ez a szám 9867-re emelkedett. A Fidesz által összeállított ötpontos javaslat ezért növelné a büntetési tételeket azokkal szemben, akik gyermekek, idősek ellen követnek el bűncselekményeket, illetve szűkítené a rájuk vonatkozó kedvezmények körét.

A Fidesz üdvözli, hogy a kormány nyitottnak mutatkozik a kérdés megfelelő rendezésére. Mindnyájunk közös érdeke ugyanis egy olyan, biztonságos Magyarország megteremtése, ahol az emberhez méltó élet mindenkinek jár, és ahol a védtelen, kiszolgáltatott emberek számíthatnak az állam kiemelt figyelmére és védelmére.

Szomorúnak tartjuk ugyanakkor, hogy van ma Magyarországon olyan politikai erő is, egy magát liberálisnak mondó párt, amelyik ellenzi, hogy nagyobb védelmet kapjanak a legkiszolgáltatottabbak: a gyermekek, a fiatalkorúak és az idősek.

Budapest, 2006. január 11.

Deutsch Tamás

frakcióvezető-helyettes

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek