Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Font Sándor: A luxusbaloldal tönkretette a gazdákat

A luxusbaloldal tönkretette a kis- és középméretű birtokkal rendelkező magyar gazdákat - szögezte le Font Sándor, a párt gazdatagozatának elnöke szerdán az MTI-nek Gyurcsány Ferenc nyilatkozatával kapcsolatban.


Dátum: 2006-01-11 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:06.590945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A luxusbaloldal tönkretette a kis- és középméretű birtokkal rendelkező magyar gazdákat, kiszolgáltatva őket a multinacionális érdekeknek, amelynek következtében "élelmiszernek mondott szemét" árasztotta el külföldről az országot - írta közleményében a politikus.

Font Sándor szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány saját ballépései miatt most kénytelen válságkezelést folytatni az agráriumban. A gazdáknak jog szerint járó pénzt ugyanis rendre késve vagy egyáltalán nem fizette ki, ígéreteit sorozatosan megszegte.

A miniszterelnök a Magyar Agrárkamara kibővített elnökségi ülése közben szerdán újságíróknak azt mondta: tavaly az átlagnál jobb évet zárt a magyar agrárium, ez a hozamokra és a támogatottság mértékére is igaz. A magyar gazdálkodók 2005-ben több mint 500 milliárd forintos forráshoz jutottak.

Font Sándor közölte: az EU statisztikai hivatala kimutatta, hogy tavaly a magyarországi gazdák jövedelme csökkent a legnagyobb mértékben - mintegy ötödével - a 25 tagállamban. A Fidesz agráriummal kapcsolatos elképzeléseinek egyik legfontosabb eleme az - tette hozzá -, hogy a föld a magyaroké, a föld a

kell alkotni.

A képviselő úgy vélte, a gazdákon nyerészkedők luxusprofitját le kell törni, ezért a termelőknek tulajdont kell szerezniük a feldolgozóiparban és az élelmiszer-kereskedelemben.

Minden gazdaellenes, minden vagyoni döntést, melynek az a célja, hogy a magyar gazdákat meggyengítse, a lábuk alól a talajt kihúzza, a választások után felül kell vizsgálni - fűzte hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek