Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összekötő volt az MSZP-s honatya?

A Fővárosi Bíróság tegnap folytatta annak a vesztegetési ügynek a tárgyalását, amelynek elsőrendű vádlottja Csonka Gábor, Lendvai Ildikó (MSZP) frakcióvezető korábbi kampányfőnöke, Kovács László volt pártelnök egykori titkára. A tárgyaláson elhangzott: Kékesi Tibor szocialista képviselő politikai megbízottként járt el a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-nél - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2006-01-12 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:09.830173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csonka Gábor vádlotti nyilatkozatának meghallgatásával és tanúkihallgatásokkal folytatta a büntetőper tárgyalását a Fővárosi Bíróság Kenéz Andrea vezette tanácsa. A volt kampányfőnököt vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedéssel, a vele kapcsolatba került építési vállalkozókat pedig hivatali vesztegetéssel vádolta meg az ügyészség. Csonka Gábor tagadta bűnösségét, és fenntartotta korábban tett gyanúsítotti vallomását.

A tanúként meghallgatott Kováts József, aki a cselekmény idején a vagyonkezelő cég egyik döntéshozója volt, elmondta: a 2002-es önkormányzati választások után Kékesi Tibor, a VI. kerület szocialista országgyűlési képviselője és az ottani önkormányzat gazdasági bizottságának tagja közvetítette számára azt az informális döntést, amely szerint az előző ciklusban megrendelésekhez jutott vállalkozások ne kapjanak újabb megbízásokat.

A tanú állította, hogy Kékesi politikai megbízottként, a polgármester és helyettese tudtával járt el a vagyonkezelőnél. Ispánki László, az rt. volt vezérigazgatója úgy nyilatkozott: Csonkával először akkor találkozott, amikor egy cégnek munkát kérve kereste fel, Kékesivel pedig csak pártbeli kapcsolata volt.

A vádirat szerint Csonka ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában lévő bérelt irodájában idősebb és ifjabb Jónás Csaba építési vállalkozóktól azt ígérve, hogy közbenjárásával a vagyonkezelő kifizeti ötvenmillió forintos jogos követelésüket. Az átadáskor Csonka Gábor azt állította, hogy az összeget Kékesi Tibornak továbbítja - áll a vádiratban. Jónásékat - miután elsőként nem a rendőrséghez fordultak, hanem lapunkon keresztül hozták nyilvánosságra a bűncselekmény tényét - társtettesként elkövetett vesztegetéssel vádolják. A tanúként idézett Kékesi nem jelent meg a tárgyaláson, amely pénteken folytatódik.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek