Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A váltó helyi alkalmazását kezdeményezi a Fidesz szegedi elnöke

Az egymástól váltót elfogadó vállalkozók védegyletének létrehozását kezdeményezi Szegeden a Fidesz helyi szervezete - jelentette be csütörtökön az ellenzéki párt városi szervezetének elnöke.


Dátum: 2006-01-12 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:13.541261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elképzelések szerint a védegylet tagjai váltóval adnának megbízást és ezzel is fizetnének egymásnak. Az egylet létrehozása szerepel abban a koncepcióban, amelyet Szeged 2006-13 közötti fejlesztésére dolgozott ki a Fidesz helyi szervezete Tisza Lajos-terv néven.

A közgazdász végzettségű vállalkozó politikus szerint a váltó feltámasztása képes lenne a körbetartozás gondjait orvosolni, feltéve, hogy sikerül bankokat bevonni a rendszerbe. Ebben az esetben a vállalkozó a váltót pénzzé teheti, mert a bank megveszi és kézpénzt ad helyette. Ha egy adós nem fizet, közjegyző állapítja meg az elmaradást, így az végrehajtható hosszas bírósági procedúra nélkül is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek