Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idén is tart évértékelő beszédet Orbán Viktor

Hagyományait követve 2006-ban is évértékelő beszéd tartására kérte fel Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület.


Dátum: 2006-01-12 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:15.386282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári demokrácia azt kívánja, szervezzük újjá közösségeinket, óvjuk meg családjainkat. Azt kívánja, hogy bátran, következetesen és méltósággal képviseljük mind egyéni, mind közösségi, mind nemzeti érdekeinket és értékeinket, és sohase feledkezzünk meg mások érzékenységéről. A nemzet iránti elkötelezettségünk azt is megkívánja, hogy kulturális vagy közösségi érdekérvényesítésünkben ne hagyjuk magukra a határainkon kívül élő magyar kisebbségeket, és erősítsük a közös haza tudatát nemzetiségeinkben - vallja a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Alapító Nyilatkozatában.

Másfél évtizeddel a rendszerváltoztatás után aggodalommal kell megállapítanunk, Magyarországon az emberek jelentős része ma rosszabb helyzetben van, mint az elmúlt tizenöt esztendőben bármikor. Ezért a magyar polgárosodásért felelősséget érző egyéneknek, közösségeknek, egyesületeknek és más társadalmi szervezeteknek keresniük kell a helyi, regionális és országos szintű együttműködés lehetőségeit. Össze kell fogniuk, hogy megvédhessék a tudás, a tehetség, a szorgalom és a tisztesség révén való felemelkedés jogát, hiszen mindenkiben él a tisztes polgári jólét vágya, a nyugodt és biztonságos jövő reménye.

Ebben az évben január 29-én Budapesten hallgathatjuk meg Orbán Viktor évértékelő gondolatait. Ezt megelőzően Orbán Viktor január 16-án Dombóváron, január 18-án Vasszécsényben, ezt követően január 20-án Egerben, majd január 23-án Pécsett, végül január 24-én Szentesen találkozik a helyiekkel, hogy közösen fogalmazzák meg gondolataikat arról, miként látják az emberek a mindennapi életüket meghatározó dolgokat.

Martonyi János,elnök

Magyar Polgári Együttműködés Egyesület

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek