Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választási megállapodást kötött a Fidesz és a KDNP

A Fidesz és a KDNP közösen képes lesz arra, hogy 2006-ot a változás évévé tegye - szögezte le Orbán Viktor a két párt választási megállapodásának aláírásakor csütörtökön. Mint mondta, a hosszú távú megállapodáshoz az elvi alapokban való megegyezés szükségeltetik.


Dátum: 2006-01-12 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:17.633749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai kereszténydemokrácia három pillére: a munka, a család és a biztonság. Ez Magyarország számára is aktuális, ez adja az alapját az együttműködésnek- mutatott rá a Fidesz elnöke. A két párt egyetért abban, hogy Európát mai formájában, továbbá az Európai Unió gondolatát is a kereszténység hozta létre. Másodikként a kereszténydemokráciának azt az alaptételét emelte ki, miszerint az együttműködés magasabb rendű, mint a puszta verseny, illetve, hogy a versenyben nem másoknál kell jobbnak lenni, hanem saját magunknál minden nap. Mindkét párt azt akarja, hogy 2006 legyen a változás éve - hangsúlyozta, majd rámutatott: a vadkapitalista gondolkozást meg kell fékezni.

Ma Magyarországon amorális a gazdaság, hiányoznak belőle a szükséges erkölcsi alapok, a szegények szegényednek, a gazdagok gazdagodnak. Nekünk együttműködésre épülő, félelem nélküli, biztonságos Magyarországra van szükségünk - hangsúlyozta Orbán Viktor. "Mi azt tanácsoljuk az ország polgárainak, hogy ne haladjunk tovább azon az úton, mint amely úton az elmúlt években haladtunk. Ez visszafelé visz, ez visszacsúsztat minket a XX. századba, visszavisz bennünket a múltba, és Magyarország ezen az úton nem fogja megtalálni a XXI. század előttünk álló kérdéseire adható helyes válaszokat" - mondta.

Ma Magyarországon állami pénzügyi válságról lehet beszélni - utalt a szerdai brüsszeli eseményekre. Az új kormány vissza fogja állítani az ország szavahihetőségét, illetve olyan konvergencia-programot fog kidolgozni, amellyel Magyarország alkalmassá válik az euró bevezetésére.

A munkanélküliség kérdésében is azonos a két párt helyzetértékelése: egy kormány nem nyugodhat bele abba, hogy ennyi munkanélküli legyen a z országban - mutatott rá, és kiemelte, hogy a két párt rehabilitálja a teljes foglalkoztatottság gondolatát, illetve vállalják ennek biztosítását. A Fidesz és a KDNP közösen képes lesz arra, hogy 2006-ot a változás évévé tegye -szögezte le.

Semjén Zsolt a KDNP elnöke kiemelte, hogy pártja vallja a sajátos kereszténydemokrata, illetve keresztényszocialista alapelveket, azaz a hagyományos erkölcsi értékek védelmét, és a szociális igazságosság gondolatát. Elmondta, hogy pártja arra törekszik, hogy politikai értelemben a kovász szerepét töltse be. A cél egymás értékeinek az elismerése úgy, hogy mindkét párt megőrizze sajátos karakterét, de biztosítsa a megállapodás azt is, hogy nem veszik el szavazat, mert ez kell ahhoz hogy az országot el tudják mozdítani egy olyan irányba, amelyre a jelenlegi kormány nem képes.

A megállapodás magában foglalja mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választások tekintetében az együttműködést - mondta a politikus. A KDNP 24 egyéni képviselőjelöltet állított, és pártja felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Sisák Imre és Gémesi György MDF-es országgyűlési képviselővel. Hozzáfűzte: remélik, hogy a szóban forgó két körzetben még szélesebb összefogásra nyílik lehetőség.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek