Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ha nem tud használni, legalább ne ártson a fiataloknak a kormány

Amit a jelenlegi kormányzat az elmúlt három és fél évben nem tett meg a fiatalokért, az a hátralévő három hónapban már nem fog sikerülni - hangoztatta csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke.


Dátum: 2006-01-12 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:18.570552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha nem tudnak használni, arra kérjük a kormányt, hogy a hátralévő időben legalább ne ártsanak a fiataloknak" - mondta.

Szíjjártó Péter elmondta: a kormány nem váltotta valóra a fiataloknak az előző választási kampányban tett ígéreteit, nem lett ingyenes az utazás, nem épült meg 10 ezer kollégiumi férőhely, nem lett könnyebb az otthonhoz jutás, és nem váltak könnyebbé az életkezdés körülményei sem.

Hozzátette: minden ötödik diplomás fiatal pályakezdő munkanélküli, és miközben több tízezer fiatal pár vár lakásra, lakások tízezrei állnak üresen.

"Mi egy olyan országot szeretnénk, ahol az ország miniszterelnöke a fiatalokat a jövő erőforrásának tekinti, és nem akarja őket külföldre űzni" - mondta Szijjártó Péter.

Kérdésekre válaszolva a Fidelitas elnöke szólt arról, úgy szeretnék segíteni a fiatalokat, hogy valóban sikeresek legyenek.

Szavai szerint ennek érdekében a kormányválás után a lehető leggyorsabban visszaállítanák a korábbi kormányzat otthontámogatási rendszerét, és a járulékfizetés csökkentésével ösztönözni kívánják a munkaadókat arra, hogy az iskolapadból kikerülő fiatalokat alkalmazzanak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek