Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A guantanámói börtöntábor bezárását követeli az Európai Parlament is

Angela Merkel német kancellár után az Európai Parlament is sürgette pénteken a guantanámói hírhedt amerikai börtöntábor mielőbbi bezárását.


Dátum: 2006-01-13 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:19.940353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament nevében Elmar Brok, a testület külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak - mint fogalmazott - minél hamarabb - fel kell oszlatnia a Kuba területén található amerikai börtöntábort. A Die Welt című német lapnak nyilatkozva a tekintélyes konzervatív politikus közölte, hogy az Európai Parlament hamarosan hivatalos követelést hagy jóvá erre vonatkozóan.

A washingtoni tárgyalásait éppen pénteken kezdő Merkel német kancellár egyesült államokbeli látogatásának előestéjén állt elő hasonló követeléssel. Brüsszel támogatja Angela Merkel bírálatát - fogalmazott Brok, aki egyben üdvözölte, hogy a kérdés napirendre kerül a német kancellár találkozóján George Bush elnökkel.

Elmar Brok szerint a guantanámói börtöntábor gyengíti a nyugati országokat a terrorizmus elleni harcban. "A tábor működése sérti az emberi jogokat és megkérdőjelezi hitelképességünket" - fejtette ki az európai parlamenti politikus.

Brok ugyanakkor közös stratégiát sürgetett a terrorizmus elleni harcban. "Ennek a stratégiának jelentős részben az iszlámmal való párbeszéden kell alapulnia, mert csakis így érhető el a terrorizmus megfojtása" - hangzott az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek