"Vízumba zárt szabadság"
"Vízumba zárt szabadság" című, kritikai hangvételű írásában értekezik pénteken a nemzeti vízum bevezetéséről és Magyarország nemzetpolitikájáról a Magyar Szó című újvidéki napilap munkatársa.
Dátum: 2006-01-13 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:23.018424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cikk szerzője, Talpai Lóránt azt firtatja, hogy mit kellett egyáltalán kidolgozni a nemzeti vízumon, hiszen az okmány megszerzésének kritériumai megegyeznek a magyarországi tartózkodási engedély kritériumaival. A nemzeti vízum "nemzetstratégiai lehetőségeket nem nyújt", néhány család kapcsolattartásától és a diákok zökkenőmentes utazásától eltekintve tartalmilag nem előnyös, ezért a hatályba lépésének idejétől totális az érdektelenség iránta. "A kérdés csak az, hogy a jelenlegi kormány szándékosan nézi a határon túlra szakadtakat inkompetensnek a saját státusuk és helyzetük megítélésében, amikor egy olyan dokumentumot akar bevezetni, amely ugyanolyan nehezen szerezhető meg, mint a legális magyarországi tartózkodási engedély, és még munkát sem lehet vállalni vele, a szabad utazásról, határátlépésekről nem is beszélve" - írja Talpai.
Közismert a szerző szerint, hogy Magyarországnak még európai mércével mérve is az egyik legszigorúbb bevándorlási törvénye van, amely éppúgy sújtja a határon túli magyarokat, mint a távolról jött kínaiakat vagy más népeket. Talpai feltételezi, Magyarország "olyan mértékben van még mindig az egyenlőség szlogen mellett, hogy kimondja: lényegtelen a származás, nyelvismeret, közös történelem, közös kultúra és lényegtelen Európa is, mint közös hagyaték".
A szerző szerint "még fájóbb, hogy eltelt egy újabb, nemzetstratégiai szempontból elpocsékolt év, amelyet az anyaország az újév után is hasonló hozzáállással folytat, mint eddig, mivel öt évre előre megoldottnak tekinti a határon túli magyarság ügyét, amikor a schengeni rendszer be sincsen vezetve".
MTI - fideszfrakcio.hu