Feltőkésítésre vár a magyar gazdaság
A Gazdasági Konzultációban részt vett vállalkozások egyebek mellett 16 százalékos járulékok, egykulcsos jövedelemadó mellett tudnák megtartani jelenlegi munkahelyeiket és újakat teremteni - mondta Matolcsy György, a Fidesz által kezdeményezett gazdasági konzultáció elnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Dátum: 2006-01-13 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=48999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:24.582910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a kérdésre, hogy az állam működésének hogyan kell megváltoznia ahhoz, hogy a vállalatok megőrizzék jelenlegi munkahelyeiket és újakat teremtsenek, a résztvevő cégek 80-90 százaléka az állam kiszámíthatóságának növelését említette - tette hozzá. Az elnök szerint a konzultációban résztvevő vállalkozások reprezentatívnak tekinthetők.
Matolcsy György elmondta: a beérkezett javaslatok szerint az államnak el kellene törölnie azokat az úgynevezett kis adókat, amelyek a költségvetésnek 2,5 milliárd forintnál kisebb bevételt hoznak. Hozzátette: a konzultációban résztvevő cégek szerint a kormánynak fel kell lépnie a körbetartozások, "sorban állások" ellen, vissza kellene állítania a vissza nem térítendő támogatásokat. Feltőkésítésre vár a magyar gazdaság - jelentette ki Matolcsy György.
A résztvevő vállalkozások a jelenlegi gazdaságpolitikai helyzettel kapcsolatban úgy vélekedtek: nem mehet így tovább - ismertette a konzultáció elnöke. Ennek oka a válaszok szerint az, hogy az erősödő versenyben az állam nem segíti kellőképpen a magyarországi vállalkozásokat abban, hogy egyenlő helyzetben legyenek a versenytársakkal - tette hozzá.
Cséfalvay Zoltán, a konzultáció szóvivője elmondta: a vállalkozók és vállalkozások összességében jelentős adócsökkentést, a bürokrácia, az adminisztrációs terhek mérséklődését, patrióta gazdaságpolitikát, valamint egy kárpát medencei gazdasági övezet megteremtését várják. Matolcsy György elmondta: a konzultáció összegző kiadványát vasárnap adják át Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének. Ezt követően pedig eljuttatják a parlamenti pártokhoz, a kormányhoz, a miniszterelnökhöz és a konzultáción résztvevő érdekvédelmi szerveteknek is.
Újságírói kérdésre Matolcsy György elmondta: üzleti alternatíva született, ez még nem gazdaságpolitika. A politika dolga, hogy kezdjen valamit ezekkel a javaslatokkal. A javaslatok nyomán az államháztartási hiány mértékét firtató kérdésre az elnök elmondta: az üzleti élet szereplőit alapvetően nem érdekli, hogy az állam milyen egyéb szempontokat vesz figyelembe. Hozzátette: a gazdasági konzultáció jelentősége egyebek mellett az, hogy "talán először" összefogta a különböző érdekvédelmi szervezetek véleményét.
Cséfalvay Zoltán hozzáfűzte: a kormány ötéves adóreform-programja mintegy 1.000 milliárd forintba kerül. Úgy vélik, hogy az ismertetett javaslatok ezt nem növelnék, csak a reform szerkezetét változtatnák meg. Matolcsy György azt reméli, hogy bármely párt alakít kormányt 2006-ban, merít majd ezekből a javaslatokból.
MTI - fideszfrakcio.hu