Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pósán László: a kormány szétzüllesztette a légimentő szolgálatot

A kormány ellehetetlenítette a légimentést - jelentette ki Pósán László országgyűlési képviselő pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón. "A kormány szétzüllesztette a légimentő szolgálatot, s ennek kapcsán ellátatlan térségek vannak az országban" - fogalmazott az ellenzéki politikus.


Dátum: 2006-01-13 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:24.894399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett rá, hogy Debrecenben volt mentőhelikopter, amely most bűnjelként van lefoglalva. A politikus szerint az intézkedések folytán Debrecenben és térségében gyakorlatilag nincs légimentés.

Pósán László elmondta azt is, hogy az elmúlt években csupán baleseti ellátás kapcsán heti egy alkalommal szállt fel a helikopter a debreceni repülőtérről, de ha a többi bevetést is figyelembe vesszük, akkor hetente 3-4 alkalommal vették igénybe a régióban a légimentő szolgálatot.

Pósán László szerint nem megoldás a katonai helikopterek igénybevétele erre a célra, ugyanis éppen a honvédségi előírások miatt nem tudnak időben eljutni az adott helyre, méretük miatt nem tudnak leszállni ott, ahol kell, s lényegesen költségesebb is a használatuk. "A hozzá nem értés, a felelőtlenség és a közpénzek pazarlása jellemzi a kormányt a légimentés kapcsán is" - tette hozzá a politikus.

Megítélése szerint az "elhamarkodott, ostoba lépést mielőbb felül kell vizsgálni".

Hozzátette: ha bármilyen visszaélés történt, akkor azt úgy kell kezelni, hogy ne az ellátásra rászorulók legyenek az ügy kárvallottjai.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek