Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztonságos ellátást ígér Európának a Gazprom főnöke

Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázellátó óriásvállalat főnöke biztonságos ellátást ígért pénteken Berlinben Németország és Európa számára. "Kétség nem férhet ahhoz, hogy mindaz, amit teszünk, amit eddig tettünk, s amit a jövőben tenni fogunk, elsősorban arra irányul, hogy biztonságos legyen a gázellátás Németországban és az Európai Unióban" - közölte Miller, miután tárgyalt Michael Glos német gazdasági miniszterrel.


Dátum: 2006-01-13 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:02:28.455116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glos úgy nyilatkozott, hogy minden bizonnyal tisztázódtak a nézeteltérések Oroszország és Ukrajna között. A Gazprom január elején csökkentette az Ukrajnának szánt gáz mennyiségét, hogy nyomatékot adjon erőteljes áremelési követelésének. Mivel a Közép- és Nyugat-Európának szánt orosz gáz 80 százaléka Ukrajnán keresztül halad át, az orosz-ukrán vita, valamint a gázmennyiség csökkenése számos európai országban újjáélesztette az orosz gáztól való függőség dilemmáját. Egyes kimutatások szerint a Nyugat-Európában felhasznált gáz negyede Oroszországból származik, Németországban az egyharmada.

Miller pénteken visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy Oroszország a gázzal zsarolni akarna. A majdan a Balti-tenger mélyén húzódó orosz-német gázvezeték tervét ugyanakkor azzal az érvvel védte meg, hogy a szállítási kockázatot olyan csekélyre kell csökkenteni, amilyenre csak lehet.

Az országokat kikerülő német-orosz vezetéket főleg Lengyelországban veszik zokon. Lengyelországon keresztül is vezet egy vezeték Nyugat-Európába, s Varsó egyebek között attól tart, hogy elesik a tranzitdíjtól, ha nem ezen a vezetéken, hanem a német-oroszon keresztül áramlik majd a gáz. A német-orosz gázvezetéket a tervek szerint 2010-ben kezdenék el üzemeltetni.

Miller Berlinben új orosz-német energiaágazati kezdeményezésekről is említést tett, de részletekbe nem bocsátkozott. Mint közölte, ez lesz az egyik napirendi pont Angela Merkel német kancellár jövő heti moszkvai tárgyalásain.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek