Az MSZP tisztességtelen játszmája
A Fidesz tisztességtelen játszmának tartja a szocialisták részéről, hogy a tv-elnöki posztot előre leosztották. A párt kulturális kabinetje közleményben tiltakozik az MSZP üzenetrögzítős beavatkozása miatt.
Dátum: 2002-09-26 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:14.915923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz tisztességtelen játszmának tartja, hogy a szakmai alapon történő elbírálás helyett az MSZP a színfalak mögött előre eldöntötte az MTV elnöki posztjára történő versengést. A kormánypárt ezzel ócska paródiává silányította az ország közszolgálati televíziójának vezetésére kiírt pályázatot.
A Fidesz az összes pályázó arculcsapásának tartja a történteket, egyben méltatlannak ahhoz a személyhez is, akire az MSZP ráerőlteti akaratát. Felvetődik a kérdés, hogy ha a magát "független" televíziós személynek tartott showmannel szemben az MSZP így jár el, akkor milyen eszközökkel tarthatja irányítása alatt az elmúlt hónapokban odahelyezett pártkatonáit.
Miközben Lendvai Ildikó és az MSZP a független média őrangyalának szerepét játszotta, s szüntelenül szajkózta a pártpolitikától független közszolgálati televízió szükségességét, kiderült, hogy Medgyessy Péter egyetértésével elvtelen alkukat, tisztességtelen megnemtámadási szerződéseket ajánlottak Friderikusz Sándornak.
a Fidesz - Magyar Polgári Párt
kulturális kabinetje
Budapest, 2002. szeptember 25.